A Müncheni Magyar Katolikus Egyházközség szervezésében, főkonzulátusunk fővédnöksége mellett megvalósult műsor keretében 2018. október 20-án a Katolikus Alapítványi Szakfőiskola templomában emlékezett meg a müncheni magyar közösség az 1956. október 23-i forradalom évfordulójáról.

Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszter-helyettese és parlamenti államtitkára a forradalmárok bátorságára és az ’56-osok nemzet szuverenitás iránti elkötelezettségére hívta fel a figyelmet. A kommunizmus ugyanis nem ismerte a nemzet fogalmát, annak kiiktatásával, az erőszak eszközével akart új rendszert meghonosítani Magyarországon. Ezen természetellenes alakulat ellen lázadtak fel a forradalmárok 62 évvel ezelőtt.

Az egyházközség gyermek és felnőtt tagjai versben és prózában elevenítették fel a forradalom eseményeit, amit előadóművészek zenei produkciói színesítettek.

Tordai-Lejkó Gábor főkonzul zárszavában emlékeztetett arra: a magyar szabadságszerető nép, erről bizonyosságot tettünk számos alkalommal a történelmük során. Ez az ünnep ma is azt üzeni nekünk, hogy ragaszkodjunk a szuverenitásunkhoz, a szabadságunkhoz. A magyarok ugyanis soha nem fogják elfogadni, hogy mások mondják meg nekik, hogyan kell élniük.

A megemlékezés során levetítették Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter videoüzenetét.