Tisztelt Honfitársaim,

A magyar kormány 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen.

1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar kormányzat tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén.

1944 májusától megkezdődtek a deportálások: 56 nap alatt mintegy 425 ezer magyar zsidó vallású személyt szállítottak először Auschwitz-Birkenau haláltáborába, majd később más, így bajor koncentrációs táborokba. A haláltáborok felszabadításáig 565 ezer magyar zsidó vesztette életét.

A nemzetszocializmus terrorja nem kímélte a rendszert bíráló személyeket, továbbá a roma/szinti közösségeket sem, akik szintén a holokauszt áldozataivá váltak.

***

Az emberi létezés és kultúra alapja az emlékezet.

A holokausztra való emlékezés a felejtés és a közöny ellen akar tenni.

A magyar holokauszt az egész magyar nemzet, az összmagyarság tragédiája. Minden erőszakkal elhurcolttal kevesebben és kevesebbek lettünk, bárhogyan is számoljuk az áldozatokat.

Ma Magyarországon az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia nemcsak kormányzati parancs, hanem társadalmi valóság is. Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, a kormány védi az emberi méltóságot, biztosítja a vallásszabadságot, a vallás szabad gyakorlását, és támogatja a magyar zsidóságot kulturális identitásának megőrzésében és megerősítésében.

Az emlékezés életben tartása fontos eleme annak, hogy a jövő generációja ismerje meg a történelem legsötétebb eseményeit, annak tragikus következményeit, tanuljon  a múltból, merítsen erőt az életmentők bátorságából, annak érdekében, hogy az SOHA TÖBBÉ ne ismétlődhessen meg

***

Emlékezzünk együtt az áldozatokra és mindarra, amit velük vesztettünk: a falvak és városok elveszett közösségeire, az általuk teremtett világra, amelyeket sok nemzedék élete és szorgalma hozott létre, és amelynek helyét azóta sem tölthette be senki. 

Emlékezünk a hősökre, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben. Akik legyőzték a félelmeiket, és a reménytelenség idején is segítettek.

Emlékezünk a megmentett életekre: azokra, akik áldozatként, és tanúságtevőként részesei mindennapjainknak.

 

Tordai-Lejkó Gábor

főkonzul